Szellemtánc: 2.

 

Második pillanat...

Kellemes őszi szélben sétáltam. Komótos lépteim alatt recsegtek a lehullott falevelek. Fekete öltönyömbe belemart a hideg levegő. Befészkelte magát a ruha alá. A bőrömet csípte kegyetlenül. A sétány tömege láthatatlanul szorította a torkomat.

Az éttermekből vacsoraillat szivárgott az utcára, a boltokból nevetés zsivaja áradt. Hölgyek, lányok léptek ki az üzletekből karonfogva férfiakkal, akik málhás szamarakként cipelték a drágábbnál drágább ruhakölteményeket.

Egy szökőkút magasodott a tér fölé. Rajta angyalok öntöttek vizet kupákból. Démoni szobrok másztak fel a föld alól, megrontva az ártatlanokat. Az égiek szárnyai védelmezőn omlottak meztelen testükre, miközben fényjátékok vetettek sötét tónust az arcukra.

Az ember gyakran hiszi: az ördög maga a gonosz. Pedig a mennyei lények éppoly romlottak. Talán őriznek minket, segítik az utunkat, de amikor igazán mellettünk lenne a helyük, imáink süket fülekre találnak.

Megláttam őt. A kút peremén ült. Kecses lábait keresztbe tette, ujjai a hideg kőbe kapaszkodtak. Halványzöld ruhája a combját simította, ahogy a szél belekapott. Haját az arcába fújta. Kacagva seperte félre, hogy megvillanjon alóla acélkék tekintete, ami játékos kacérsággal csillogott, mikor rám nézett.

A mosolyát látván, megtorpantam. Ártatlan, halvány pír kúszott az arcára, amitől fiatalnak és sebezhetőnek tűnt. Finom csuklómozdulattal nyúlt a táskájába. Elővett egy hajgumit, amit végül a fogai közé csípett. Nem pillantott félre. Rajtam tartotta gyönyörű tekintetét.

Összefogta puhának tűnő, galambszürke tincseit, majd méretes kontyba csavarta. Néhány elszabadult hajszál a nyakára simult. Ékköves nyaklánc feszült a torkára. A csüngő kövek lágyan megcsillantak minden lélegzetvételénél.

Közelebb akartam lépni. Megszólítani. Megérinteni. Vajon milyen illata lehet? Mint a nyári eső frissessége? Vagy a jeges tél tisztasága? Az erdő buja zamata? Netán az érett őszi szőlő édeskés aromája?

Képtelen voltam megmozdulni. A lábaim nem engedelmeskedtek.

Ő volt a fény, amely eloszlatta bennem a sötétséget. Én pedig csak egy szellem, aki bolyongásra ítélve várta, hogy elnyelje a feketeség.