Az istenek sokáig figyelték a romlás jeleit, végül mégis hátat fordítottak nekünk. Magukra hagyták azokat, akiket teremtettek.
A mágia éhsége felfalta a világot. Úgy csapott le, mint a szeszélyes tenger pusztító hulláma: városok omlottak porba, kontinensek süllyedtek a mélybe. A tűzvész után nem maradt más, csak csontba égett hús és megfeketedett föld.
A természet sosem ismerte a kegyelmet. Akik túlélték, évtizedekig sínylődtek a sárban, és utolsó leheletükkel is az eget átkozták. A dögvész a húsunkat rágta, hogy aztán új erőre kaphasson.
A romok között felébredt ragadozók most a hatalom véres maradványait tépik. Az erőviszonyok átrendeződtek. A mélyben lüktető erő elcsendesedett, de a föld nem felejt. Mindenki tudja, a téboly visszatér, és benyújtja a számlát. Mi pedig vérrel fizetünk érte.
Elhitették velünk, hogy megváltoztathatjuk az elkerülhetetlent.
Tévedtek.
Éjfehér krónikák – Silena naplója
Az Izzás utáni 1023. tél
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése