Festett Hazugságok: 9. Dominic - Szürke cseppek

 

Az ember mindig azt mondja magának: nem élhetek hazugságban. De arra ritkán gondol, hogy miközben mások becsapják, mélyen legbelül önmagát is ámítja. Kevésbé vagyunk képesek őszintén élni, mint hinnénk. Mintha apró titkok, elhallgatások, füllentések nélkül üresek maradnánk. De valljuk be, az élet is unalmasabb lenne.

 

Amint Lilian eltűnt a függöny mögött, kihúztam magam Elizabeth-ből, és hagytam, hogy a földre csússzon. Addig szorítottam, míg el nem ájult egy röpke pillanatra. Már nem tudtam megszámolni, hányadszor jutott el a gyönyörig, de én képtelen voltam vele együtt elélvezni. A hangos nyögése inkább nevetségesen megjátszottnak hatott. Valószínűleg rá is játszott valamennyire.

– Menj, tusolj le! – néztem le a ziháló, könnyes szemű lányra.

Szánalmasan festett. A sminkje elmosódott, a rúzs lekopott az ajkáról. Talán ezek voltak a legszebbek rajta. Homályos tekintete az arcomat fürkészte, de a látottak alapján pár másodpercig azt sem tudta, hol van. Testén izzadság gyöngyözött, a karjai remegtek. Engem meg se tornáztatott igazán a szex. Talán még a szívem dobbanásai is nyugodtan szóltak a mellkasomban.

Mikor a beugróban a falhoz szegeztem, tényleg próbált a kedvemben járni. Csakhogy végül felrántottam a térdelésből, mert untatott a folytonos, szótlan alávetettsége. Egyáltalán nem mozgatott meg bennem semmit ez az odaadás. Nem harcolt, nem kérdezett, nem ellenkezett. Egy igazán erős személyiség képes nemet mondani. Még ha ki is van éhezve. Számomra sokkal élvezetesebb elérni, hogy makacsul térdeljen le egy nő, mint egyszerű parancsszóra, azonnali alázattal.

Ismerem Elizabeth fajtáját. Vannak lányok, akik csak annyit akarnak: tegyünk velük, amit csak jónak látunk. De a férfit nem mindig ez indítja be. Sokszor a játék felszabadítóbb és izgalmasabb. A fülledt flörtök, a suttogások, a kemény hangvétel. A megfelelő pillanatban használva mind olyan erogén zónát érhet el, amiről sok nő nem is tudja, hogy létezik bennük. Talán ezért olvasnak sokan erotikus könyveket. A fantázia rengeteget segít ebben, főleg, ha a férfinem, képes kihasználni ezt a hobbit. Természetesen, mint mindennek, ennek is megvan a veszélye, de ha nem próbálja ki az ember, már veszített.

Jómagam is csak az elmémben bíztam, hogy kemény legyek, mire odakerül a sor. Sokat segített, a szomszéd ablakában lévő kéjes műsor.

– Ez... istenem, csodás volt! – simogatta meg a nyakát. Kezdett magához térni. A hangja rekedten csengett, mintha a sírás szélén táncolna. Az ujjaim nyoma tisztán kirajzolódott a bőrén. Sokáig ott marad még.

– Reméltem, a kedvedre tehetek. Van tiszta törölköző a fürdőben. Viszek egy pólót is neked. A ruháid elég siralmasan festenek – húztam gonosz vigyorra a számat.

Ugyan nem állt szándékomban célozni a beugróban történtekre, de el kellett játszanom. Magamban egyáltalán nem érdekelt volna, ha ott helyben kileheli a lelkét, de sosem kedveltem az egyszerű halált. Az elmúlás sokkal csodálatosabb, ha ki van használva a test, a lélek és minden lehetőség a tökéletes utolsó levegővételhez.

– Köszi. Sietek. Lil már biztos totál ki van. Otthagytam szegényt a kádban. Lehányta magát – csicseregte vidáman, miközben összekaparta magát a padlóról. Nehézkesen sikerült csak felkapaszkodnia az üvegnek támaszkodva. A lábai alig tartották meg, amire magamban elégedetten bólogattam.

Szemernyi megbánást sem láttam rajta amiért a barátnőjét csak úgy magára hagyta. Ha tudná, milyen előadást nyújtott nekem az ablakban, valószínűleg nem lenne ennyire felvillanyozva.

Ahogy feltápászkodott, közelebb lépett óvatosan. Hozzám dörgölőzött, mint egy éhes kiscica. Körmével végigsimított a mellkasomon, halk sóhaj követte. Ő elégedettnek tűnt, én viszont inkább azt éreztem: legyünk már túl ezen a szánalmas játékon.

– Biztos jól vagy? – hagytam annyiban, és eltoltam magamtól. Meg se vártam a választ. Elindultam a háló felé, teljesen elveszítve a kedvem. A felesleges csacsogása csak rontott a helyzeten.

Kínzóan lüktetett bennem Lilian látványa. De a harci kedvem gyorsan kihunyt. Leemeltem a polcról egy fekete pólót, majd a fiókba nyúltam egy apró fioláért. A „szürke csepp” fájdalomcsillapítónak is tökéletes, de nekem egészen más célom volt vele. Kedveltem a lassan ható szereket. Az ember észre sem veszi, mennyire ráfügg, és amikor már csak azért él, hogy magába tömje, ami lassan tönkreteszi... akkor kezdődik az igazi hatalom.

Az étkezőasztalra tettem egy pohár vizet, a fiola tartalmát beleöntöttem, és lassan megkevertem. Kíváncsi voltam, mikor tűnik majd fel neki, mennyire sebezhetővé vált.

Pólóval a kezemben léptem a fürdőszobába. Csak futólag pillantottam a zuhany felé. Épp tusfürdőt öntött a tenyerébe. Ennyi elég volt. Kifordultam.

Visszasétáltam a hálóba, magamra vettem egy sötétkék melegítő nadrágot, amit csak a kényelem miatt szereztem be. Leültem a konyhában. Türelmesen vártam, hogy Elizabeth elkészüljön.

A telefonom a kezemben pihent. Többször is újraolvastam Lilian alkoholmámoros üzenetét. Abban a pillanatban tényleg egy rossz kislány volt. Pontosan tudtam, hogy előbb-utóbb az enyém lesz. Csak idő kérdése. Nem rohanhattam le úgy, mint annyi öntelt férfi előttem. A csábítás művészete nem csak abban rejlik, milyen gyorsan tudod magad alá gyűrni a nőt. Nekem nem csupán a teste kellett.

Elizabeth nem töltött sok időt a zuhany alatt. Úgy libbent ki, mintha a lakásom egyik berendezési tárgya lenne. Otthonosan mozgott, gyorsan felmérte a terepet. Talán mégsem volt annyira figyelmetlen, mint amilyennek mutatta magát.

– Köszönöm – mondta, miközben a kezébe vette a poharat, és egy szuszra lehúzta a vizet. Az elégedett mosoly önkéntelenül terült szét az arcomon.

– Menj csak, nehogy fejmosást kapj a végén – jegyeztem meg félvállról.

– Szerintem még mindig totál ki van ütve. Vagyis... remélem. Így tovább maradhattam veled – kacsintott rám, majd lassan az ölembe mászott.

Úgy érezhette, a mosolyom feljogosítja rá, hogy beletúrjon a hajamba, hogy lefoglaljon magának. Mikor közelebb hajolt – szinte követelve a csókot –, elkaptam a sűrű, fekete loboncát, és hátrafeszítettem a fejét.

– Legközelebb folytatjuk. Most menj! – utasítottam keményen.

Egyáltalán nem félt. Minden mozdulatomat játéknak vette, egyfajta előjátéknak. De nem bántam. Tudtam, mennyire fog tőlem rettegni majd később, amikor azt hiszi, hogy révbe ért.

Kimászott az ölemből. Mire rám nézett, már láttam az elnehezülő pillantását. A csepp hatott, a finom bódulat lassan átjárta az agyát. Teljesen érthető lett volna a fáradtsága, hisz egész éjjel ébren volt, velem együtt.

Dobott felém egy csókot, összeszedte a földre hullott ruháit, majd távozott. Legalább a búcsúzkodást nem húzta el, ha már minden mást igen.

Felálltam, töltöttem egy bögre kávét magamnak, majd az ablakhoz sétáltam. A függöny be volt húzva odaát. Tudni akartam, vajon Lilian folytatta-e a játékot, vagy vörös fejjel, csapongó gondolatokkal ostorozta magát, mennyire illetlen dolgot tett. Még csak nem is sejti, hány hasonló helyzetbe fogom még kergetni!

Néhány perc múlva Elizabeth csillogó tekintete tűnt fel, amint széthúzta a függönyt.

Lilian mellette állt, már egy édes, rózsaszín macskás pólóban. Elvörösödő arcát látva megfeszültem. Figyeltem a pillantását, ami egészen a combomig csúszott. Tudtam, mit néz. Bár próbált diszkrét maradni, a megremegő vállán így is láttam, milyen hatást gyakoroltam rá. Kifelé bohókás, nagyszájú lány, belül viszont mocskosul ártatlan kis angyal. Akinek idővel, ki fogom tépni a szárnyait.

A háttérben Elizabeth gesztikulált, valószínűleg a nemrég történtekről mesélt túláradó lelkesedéssel. Dagadhatott volna a májam, de annyira érdektelennek tartottam a jelenetet, hogy amikor elfogyott a kávé, egyszerűen elmentem zuhanyozni.

A víz alatt, magányomban már nem kellett visszafognom magam. Mégsem vitt rá a lélek, hogy Lilian alakját képzeljem magam elé, és magamhoz nyúljak. Nem puszta gerjedelem égett bennem, hanem az éhes, sötét részem kívánta birtokolni teljesen.

Úgy döntöttem, még egy ideig nem képzelgek Lilian törékeny, napbarnított bőréről, ahogy alattam vonaglik a kéjtől. Annál élvezetesebb lesz elvenni, amit akarok. A tűrőképességem és türelmem eddig határtalan volt. Egy darabig még biztosan kibírom.

Mikor végeztem a zuhanyzással, magamra vettem egy egyszerű, grafitszürke, hivatalos öltönyt. Összeszedtem a paksamétát, amire szükségem volt. Az igazgatóság levele megérkezett, pontos időbeosztással. Indulhattam.

Lefelé a lépcsőházban halk sikoly csapta meg a fülemet. Elizabeth hangja. Ha egy koncerten szólna, akkor is ki tudnám venni. Nem foglalkoztam vele. Később úgyis megtudom, mi történt.

Kiléptem a bérházból. Az utcán még állt a víz, az eső csak lágyan szitált. Nem kellett esernyő. A hűvös levegő végigsimított az arcomon. A szürke égbolt nem engedte át a napfényt, csak halvány derengéssel jelezte, hogy hamarosan talán verőfényes napsütés várható.

Az első utam a Pop kávézóba vezetett. Kivételesen nem állt sor a pultnál, nem simultak egymáshoz az emberek. Könnyedén kértem egy hosszú kávét és egy szelet narancsos süteményt elvitelre.

Elgondolkodtam, hogy kocsiba ülök – úgy hamarabb beérhetnék –, de a friss levegő inkább sétára csábított.

Sokan siettek, táskát vagy kabátot tartva a fejük fölé, mintha pár csepp eső megrémítette volna őket. Gyermeteg gondolataim támadtak. Meglehet, engem néztek őrültnek, ahogy kimért, lassú léptekkel haladtam el mellettük, de magamban csak unott vállvonással intéztem el a dolgot.

Sok ember képtelen élvezni a világ apró szépségeit. Az eső mindent elmoshat vagy a felszínre hozhat. A gyenge föld fellélegezhet, új élet születhet… vagy magával viheti a csordogáló vért és az utolsó lélegzetet.

A Velinbourg Egyetem hatalmas, sötétvörös kőből épült. Az egyik leglátványosabb épületnek számított a városban. Három szárnyból állt: a főépületből, a keleti árkádos mellékszárnyból és egy javarészt üveges, modern toldalékból. A kis park és az étkezőhöz vezető rövid út a zöldnek nevezhető övezet a belső, nyitott területén.

A homlokzat dísztelen, unalmas, csak néhány kőbe faragott, kivehetetlen állatforma törte meg a szögletes ablakok sorát. Belül széles folyosók vezettek a különböző termekhez. Az aulában bronzszobor állt az alapítóról. Az új szárny üvegfala és fémbetétes lépcsői idegenül hatottak a rideg kő mellett. Az egész épület nyers és közömbös volt.

Már utánanéztem a fontosabb helyeknek, mielőtt megérkeztem. Az egyetemet százhét éve, Velin Baghren építtette. Eredetileg kórházként működött a háborús veteránok számára, hogy megfelelő ellátást kapjanak. Néhány évvel később egy rosszul sikerült kísérlet miatt – amit a polgármester kényesen próbált leplezni –, felrobbant a keleti szárny, és az épület java összedőlt.

A felújítás után inkább tanulási központtá nőtte ki magát. Tizenhét kisebb-nagyobb előadóteremmel és hét kijárattal rendelkezett. A déli, üveges szárny volt a legújabb, folyamatosan modernizálták. A többi inkább csarnokokból és kisebb termekből állt. Az elmúlt időszakban harminc kamerát szereltek fel a külső és belső falakra, kilencet eldugott helyekre. A mosdókat leszámítva szinte teljes megfigyelés alatt állt az egész épület.

Mióta Callor Mortem szedte az áldozatait, az egyetemi biztonságiakat is megduplázták. Mindenkit ellenőriztek belépéskor és távozáskor. Feleslegesen. Engem nem tudnak megvezetni. Három hónapra vettem ki a bérház lakását, de már fél éve jártam a várost, hogy mindent feltérképezzek, amire szükségem volt.

A pontosság és megfigyelés a legfontosabb. Ha mindennel tisztában akartam lenni, vállalnom kellett a kényelmetlen helyzeteket is. Egy kihalt motel penésztől bűzlő szobájának csendjében – amit időnként hangos nyögések vagy csattanások törtek meg a szomszédból –, majdhogynem tökéletes tervet készítettem. De biztos voltam benne, semmi sem lehet hibátlan. Maradt a megfelelő pillanat és helyezkedés. A nyomok eltüntetése sosem volt egyszerű. Rengeteget tanultam az elmúlt években.

Úgy sétáltam végig a sötét, egyetemi kövön, mintha az enyém lenne az egész hely. Nevetségesnek tartottam a sok kamerát és a folyamatosan járkáló, kék pólós biztonságiakat. De nem vettem félvállról a jelenlétüket. Egyetlen hiba is börtönt jelentett volna.

A falak vöröse kellemes kontrasztot alkotott a vakító fehér plafonnal. A diákok sokszínűsége emelte a hely fényét: fiatal lányok, jó kiállású fiúk, különböző nyelveken beszélők, változatos nemzetiségek keveredtek. A tanárok a világ minden tájáról érkeztek. A művészet szinte minden területe képviseltette magát. Az egyik legjelentősebb egyetem a szakmában. Így hirdették mindenhol.

A Halál festője, miért is ne pont itt válogatná az áldozatait? Közel a tűzhöz, közel a fényhez.

Négy éve voltam Callor Mortem a világ szemében. És csak egyetlen okom volt rá…